top of page

Mit tegyek, ha nem érdekel a könyv vagy sorozat, amit elkezdtem?

Nem tudom, hogy mi okozhatja azt a furcsa jelenséget, hogy az utóbbi héten bármilyen könyvet vagy sorozatot kezdtem el nagy lelkesen, mindegyik csalódást okozott. Érdekes időszak, rég nem volt ilyen, sajnos ha ez történik, hajlamos az ember elveszteni a kedvét és motivációját a további próbálkozásoktól.


Nem tetszik a kedvenc szerződ egyik új könyve? Van ez így.

Vannak olyan könyvek és filmek, amikről tudom, hogy mit kínálnak. Vannak azok a szerzők, akiknek a könyveit szeretem és szinte látatlanba megveszek tőlük minden újdonságot. A magyar írók közül Leiner Laura ilyen számomra, a külföldiek közül pedig a Catherine Rider írópárost emelném ki.


Miután befejeztem a Nem egyszerű című regényt, szinte rögtön nekiláttam Catherine Rider: Csók Párizsban című könyvének, amelyet egyébként nagyon nehezen egy véletlen során sikerült beszereznem. Mivel a Csók Mikonoszon, Csók Rómában és a Csók Palm Springsben is nagyon tetszett, ezért nem értettem, hogy lehet az, hogy az első 10-15 oldal során már az a benyomásom, hogy egyáltalán nem minőségi, hibákkal teli, erőltetett megfogalmazású történetet olvasok, és hogy nem szeretném ezt folytatni.


Nem baj, gondoltam, van ez így. Lehet, hogy csak rosszkor kezdtem el. Ekkor vettem elő a Leiner Laura tartalékaimat és úgy döntöttem, hogy itt az ideje elolvasni a Közhelyek című könyvet. Habár nagyon szokatlannak tűnik olyan regényt olvasni a szerzőtől, amiről többször ő maga is mondta, hogy egész más világ, mint a többi műve, mégis a hátoldal alapján szimpatikus volt.


Nagyon mellélőttem, megint. És valamilyen szinten örülök is neki. Mert korábban, amikor még csak hobbiból olvastam - oké, most is azt csinálom, csak meg is írom a véleményemet nyilvánosan a könyvekről - szinte rögtön letettem azt, ami az elején nem fogott meg. 10-20 oldalt adtam maximum egy könyvnek, hogy azt érezzem, érdekel és tetszik a stílus.


Muszáj befejezni egy elkezdett könyvet?

Most viszont kifejezetten stresszt okozott az, hogyha nem tetszik valami, akkor is el kell olvasnom, mert egyébként hogy írok róla véleményt. Nem, ennek semmi értelme - az olvasás egy hobbi, kikapcsolódás, szórakozás, legalábbis a jelenlegi életszakaszomban biztosan. Volt pár év, amikor az egyetemi szakirodalmakat olvastam, ami komoly odafigyelést és türelmet, kitartást igényelt. De őszintén, azokat is ezerszer szívesebben olvasnám.


Volt olyan, nem is egyszer, hogy megakadtam egy történetben, aztán bizonyos idő múltán újra elővettem, és nagyon tetszett a történet. De azokhoz egyszerűen csak nem volt kedvem az adott pillanatban, nem nagyon kötöttek le, ezek viszont kifejezetten irritálnak, dühítenek, azt érzem, hogy rossz lesz a kedvem tőlük. Azt gondolom, ha ezt érezzük, egyszerűen el kell engedni a dolgot.


Nem tetszik egy népszerű sorozat? Sebaj!

És akkor, amikor úgy döntöttem, hogy inkább sorozatozok egy jót, elkezdem a sokak által emlegetett Egy napot. Egyszerűen utálom. Csak azért is végig nézem, mert kíváncsi vagyok, történik-e bármi olyan, ami érthető indokot ad arra az ömlengésre, amit sok oldalon olvastam. Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy ahogy a való életben sem lehet mindenki szimpatikus, úgy ahhoz is igenis jogunk van, hogy ne kedveljünk egy-egy színészt. Csak úgy, mindenféle konkrét indok nélkül.


Mert ezt érzem Ambika Mod iránt, hogyha kibírom ezt a pár hátralévő részt anélkül, hogy ne ütném át a TV-t őt látva, akkor sokat fejlődök emberileg. Én még soha nem éreztem így egy film vagy sorozat kapcsán sem, természetesen volt olyan karakter, akit nem szerettem, de itt nem a megformált karakterrel van a bajom. A tekintete, a kisugárzása, úgy általánosságban amit látok belőle, borzasztóan idegesít.


Nem kevésbé irritál az, hogy olyan történeteket nézzek/olvassak, ahol nulla kémia van a főszereplők között, erőltetett a történet, negatív, lehoz az életről és olyan mélyre taszít, ahonnan úgy kell kihúzni, mint egy barlangból. Én nem ezért nézek filmeket és olvasok regényeket, hanem kikapcsolódásként, szórakozásként, azért, hogy szép romantikus történetekbe csöppenjek, amik boldoggá tesznek. Ezért vagyok 95%-ban romkom-párti.


Ennek ellenére írok majd ajánlót az Egy napról miután végignéztem, mert mint mindenben, ebben is biztosan találok pozitívumokat is.


A romkomok „nem elég mélyek“ - és akkor mi van?

Ez a fura egy hét ráébresztett arra, hogy habár Instagramon és Facebookon is számtalan bloggernél látok olyan véleményeket egy-egy könyvről, amiben biztos vagyok, hogy csak azért születtek meg, mert

1, féltek attól, hogy követőket vesztenek ha őszintén leírják azt, hogy valami nem jó, illetve 2, nem akarták megbántani az általuk amúgy kedvelt szerzőt,

attól még nem kell feltétlen beállni a sorba. Szerencsére ezt sok más könyvblogger is így gondolja.


Ez biztosan kínos, de sok ideig nem is tudtam megfogalmazni, hogy milyen műfaj az, amit magaménak érzek. Aztán rájöttem, hogy pofon egyszerűen a romantikus vígjátékok, a tipikus romkomok. De persze érdekelnek bizonyos életrajzi regények, dokumentumfilmek, drámák is - de mivel nem vagyok szakértő, csak egy egyszerű néző/olvasó, nem is nagyon szeretnék kategorizálni. Ami tetszik az tetszik, ami nem, nem😊


Nem vagyunk kötelesek minden felhypeolt könyvet és sorozatot szeretni, igenis be lehet vallani, ha valami nem tetszik és szükség van több nézőpontra is. Nem kell elfogultnak lenni a saját érzéseinkkel szemben, mert ha egy-egy fiktív történet kapcsán nem tudunk őszinték lenni magunkkal és másokkal, akkor hogy lennénk azok az élet valódi, komoly helyzetei során?


Úgy döntöttem, hogy két szívességet teszek magamnak (és lehet, hogy még másoknak is😜) a jövőre nézve:

  1. Ha egy könyv vagy sorozat számomra nem figyelemfelkeltő, vagy kifejezetten lehozó, akkor nem fogom erőltetni a befejezést, hogy hátha mégis megtalálom benne azt az értéket, amit sokan mások. Nem szeretheti mindenki ugyanazt, és egyáltalán nem gáz válogatósnak lenni könyvek és filmek terén

  2. Ebből kifolyólag közzé fogom tenni azokat a sorozatokat és könyveket is, amelyek nem fogtak meg vagy lehoztak az életről, mert akik tudnak azonosulni az értékrendemmel és az ízlésemmel, azoknak nagy valószínűséggel ezzel szívességet teszek


Hamarosan pedig Wattpadon is megtaláltok.❤️


Olvasás, könyv

12 megtekintés0 hozzászólás

Σχόλια

Βαθμολογήθηκε με 0 από 5 αστέρια.
Δεν υπάρχουν ακόμη βαθμολογίες

Προσθέστε μια βαθμολογία
bottom of page